Túra helyszíne: Chile – Iquique, Santiago, Pucon

Egy igazán változatos túra, mikor is keresztbe-kasul bejárjuk Chilét, hol repülővel, hol pedig autóval és mindeközben több különböző starthelyen repülünk.

Iquique:

Amikor Iqueque-ben (ejtsd: ikike) jártunk, és leültünk megbeszélni a siklóernyőzéssel kapcsolatos tudnivalókat, felmerült a kérdés, hogy az elkövetkező napokra milyen az előrejelzés, illetőleg mennyit is lehet itt repülni egy évben. Philip erre a kérdésünkre nem válaszolt, hanem elővett a cetlit, ráírta, hogy 365 és átnyújtotta nekünk..

Szóval a hely, ahol minden nap ugyan az az idő. Süt a Nap, majd délelőtt 10-kor megjön a szél az óceán felöl, és fúj este nyolcig plusz napközben dolgoznak a termikek is.

A szél élénk, de lamináris, ezért ennek megfelelően stabil és kiszámítható repülésekre lehet számítani.

A starthely hatalmas, a leszálló szintén. Előtted a Csendes-óceán, mögötted az Atacama-sivatag. A kifújt szélben, a part mentén, akár 200 km-es hurokrepülésre is van lehetőség. Egyetlen fő út fut végig a végeláthatatlan óceánparti dűnék alatt, így ha elég, akkor csak leszállsz és felszállsz. Pontosítva leszállsz az út mellé, és felszállsz az első buszra, ami behoz Iquiquebe.

A hely kitűnő lehetőséget kínál a talajérintős ernyős játékokra, visszaszállásra, stb. Tulajdonképpen egy 500 m szintkülönbséggel bíró homokdűnén repülünk majd.

Mint, ahogy a képek is tükrözik a fára-szállás kizárt. Chilében ilyenkor nyár van, és egy repülés utáni fürdőzés az óceánban az méltó lezárása lehet a napnak.

Santiago:

Santiagóban a város kötelező látnivalói mellett két starthelyen fogunk repülni. Az egyiknél a leszállóban üzemel egy bár, van medence és rendszeresen megy a felszállítás. Természetesen itt repültünk a legtöbbet. A másik a város túloldalán van, ahová egy privát birtokon keresztül vezet az út, de ha a biztonsági őrnek kimondjuk a varázsszót, hogy “parapente”, akkor máris nyílik a vaskapu és széles mosollyal várnak minket. Hát nem egy magyarországi hozzáállás az biztos.. 😉

Pucon:

Santiagoi napok után délnek indulunk és leautózunk Puconba, ami Chile egyik közkedvelt kirándulóközpontja.

Siklóernyőzés, motoros ernyőzés, ejtőernyőzés, vitorlázás, vulkántúra, sziklamászás, lovaglás és még sok egyéb szabadidős tevékenység kipróbálható itt.

Az itt eltöltött néhány nap után, visszajövünk Santiagoba, ahol még két könnyed repülési nap vár minket a hazautazás előtt.

A túra ára kb. 1800 Euró, ami az alábbiakat tartalmazza:

  • repjegyet+illetéket oda-vissza
  • a reptéri transfert Santiagoban
  • repjegyet Santiagoból Iquiquebe és vissza
  • Szállást a túra idejére 2-3 ágyas szobákban
  • felszállítást Iqueque-ben
  • az autóbérléseket (minibusz)
  • túraszervezést
  • egy gombóc fagyit Santiago de Chileben

Amit nem tartalmaz: üzemanyag és autópálya díjakat, étkezést (néhány szálláson benne van az árban).

Egy kis kedvcsináló videó itt

Ha bármi kérdésed lenne keress a megadott elérhetőségek egyikén:
email: info@sirius-se.hu
Tel: 06-30-911-8275
Üdv: Kubicsek Attila