Egy kis történelem:

Az első írásos feljegyzés 1306-ból maradt fenn, mikor is Fu-Csien kínai császár udvari mulatságán, néhány artista valamiféle kerethez erősített vászonnal ugrott le egy toronyból. Aztán Leonardo da Vinci tervezgette a maga ejtőernyőjét és álmodozott a repülésről. Josef Montgolfier 1777-ben egy körkupolás szerkezettel ugrott le egy háztetőről, amihez egy a kandalló előtt, a meleg levegőtől fellibbenő női szoknya adta az ötletet.

Az első merevítés nélküli ejtőernyőt 1785-ben alkotta meg Jean Pierre Blan. Majd 1819-ben Charles Guille 3000 méterről kiugrott egy hőlégballonból és így végrehajtotta az első ejtőernyős ugrást. 1911-ben Grant Morton elsőként ugrott ki repülőgépből. 1964-ben megjelentek az első légcellás (paplan) ejtőernyők és ugyan ebben az évben egy amerikai ejtőernyős szakértő, Dan Poynter, egy légcellás ejtőernyővel egy meredek hegyoldalról startolt el és ezzel megszületett a siklóernyőzés.

Magyarországon a 80-as évek második felében jelent meg a sport és kezdetben leginkább ejtőernyősök kezdték művelni. Úttörőként Bocsák Bélát, Csurilla Gyulát és Zsédely Lászlót (akkoriban még Gergelics Lászlót) kell megemlítsük. Ők voltak az első magyar siklóernyős pilóták.

Általában erről a sportról:

Ez a repülés legegyszerűbb és legszabadabb formája. A felszerelés elfér egy nagyobb hátizsákban, így könnyen szállítható, tárolható. Maga a teljes felszerelés körülbelül 20 kg-ot nyom. Költségeit tekintve is igen felhasználóbarát a többi repülős sporthoz hasonlítva.

Az alapfelszerelés ernyőből, beülőből és fejvédőből áll. Ehhez jönnek az egyéb kiegészítő felszerelések, mint a mentőernyő, variométer, GPS, iránytű.

Ma a siklóernyőzésnek három fő iránya van:

  • távrepülés
  • acro repülés
  • hátimotoros repülés

A távrepülő pilóták célja, hogy egy adott helyről egy másik helyre elrepüljenek, csak a légáramlatok segítségével. Sok esetben ez több száz kilométert jelent. Az acro pilóták egy adott helyen, nagy magasságból kezdve egészen földközelig, mindenféle akrobatikus repülési manővereket végeznek, ezzel szórakoztatva magukat és a közönséget. A hátimotoros pilóták a levegőben maradáshoz nem a természet erőit, hanem egy könnyű, propellerrel szerelt motort használnak.

Az alaptudás elsajátításához egy átlagos képességű embernek, kb. 8-12 gyakorlati alkalomra van szüksége. Ezt követően, ugyan úgy mint sok más sport esetében végtelen sokat lehet még tanulni, fejlődni. A siklóernyőzés olyannyira a részesévé válhat életünknek, hogy egyfajta életforma lesz.

A siklóernyőzés igazi szépségét az adja, hogy csodálatos helyekre juthatunk el általa, rengeteg kalandot élhetünk meg, sok kihívással szembesülhetünk, és nagyon sok új, és értékes emberrel találkozhatunk.