Dolomitok – örömrepülés, távrepülés

„Mindent visz!“

A túra időpontja: 2023. szeptember 09-16. (szombattól – szombatig)

Többek véleménye szerint ez az egyik legszebb repülőhely Európában. A sajátos formájú sziklák, hatalmas völgyek,a kristálytiszta levegő sok túrázót, sziklamászót és siklóernyőst csábítanak ide évről-évre.

Nem ritka a 4000 méteres felhőalap, ami csodálatos távrepülésekre ad lehetőséget. A hatalmas starthely 2400 méteren közvetlenül a felvonó mellett helyezkedik el. Az itt üzemelő étterem teraszán a repülés előtti cappuccino és szakértés szinte már tradíció. A völgyben a leszálló szintén a felvonó mellett található, így a leszállóból, közvetlen a starthelyre érkezünk.

Folytatás

Tribalj, Horvátország

A túra időpontja: 2023. április 28. – május 01. (péntektől – hétfőig)

Tribalj egy kb. 12 km hosszú délnyugati gerinc, 700 méter szintkülönbséggel. Jól lejtőzhető, illetve termikelhető. Hatalmas leszálló a falu mellett, valamit egy focipályányi terület a falu közepén (csak vészleszállásra). A hely kitűnő lehetőséget nyújt a termikelés, a hegygerinc mentén való távrepülés, és visszaszállás gyakorlására. Gyakorlott, és kevésbé gyakorlott siklóernyősöknek is egyaránt ajánljuk! A közeli Isztriai-félszigeten egyéb népszerű starthelyek is találhatók, mint pl. Buzet, ahová igény esetén átmegyünk repülni.

Szállás: tengerparti szállodában 2-3 ágyas szobákban, svédasztalos reggelivel és vacsorával.

Tribalj
Részvételi díj:

  • Pilótáknak: 195 Euró
  • Kísérőknek: 175 Euró

Az ár tartalmazza:

  • szállást 4 napra
  • bőséges svédasztalos reggelit, vacsorát
  • felszállítást
  • oktatást, repülési információkat
  • szervezést
  • egyszeri kutyasétáltatást

Kiutazás:

  • kisbuszban (korlátozott számban) 50 Euró/fő (pályadíjakkal együtt)
  • egyénileg autóval (útitársak szervezésében tudunk segíteni)

Az út kb. 530 km.

Útlemondás:

  • 2023. március 15. előtti lemondásra nem számítunk fel díjat
  • ha valaki az utazást 2023. március 15. és április 13. között mondja le, lemondási díjként, a befizetett díj 50%-a felszámításra kerül
  • ha valaki az utazást 2023. április 20. után mondja le, lemondási díjként, a befizetett díj 100%-a felszámításra kerül

Természetesen ha hozol valakit, aki részt vesz helyetted a túrán, akkor a részvételi díjat vele el tudod számolni, és így elkerülheted a lemondási díj kifizetését.

Online jelentkezés a túrára

Algodonales, Spanyolország

„Cada dirección del viento”, avagy minden szélirányra!

A túra időpontja: 2023. május 9-16. (keddtől – keddig)

Sokszor, amikor a tengerparti részeken süvít a szél, vagy éppen anticiklon miatt áll a levegő, Algodonalesben repülhető az idő. Bár egyik túránk alkalmával ez pont fordítva volt. Algodonalesben erős volt a szél, a tengerparton meg repültünk 50 km-t a lejtőszélben.

Folytatás

Albánia, biztonságtechnika – B-vizsga, nyaralás

Enver Hodzsa, bunkerek, albán szamár

A túra időpontja: 2023. június 17-24. (szombattól – szombatig)

Néhány ok, hogy miért érdemes jönni
  • 600 – 1200 méter szintkülönbség
  • kitűnő hely a biztonságtechnikára és B-vizsgára
  • kényelmes füves starthely
  • hatalmas tengerparti leszálló
  • gyönyörű, tiszta tenger
  • 500-2000 méter közötti hegyek
  • tengerparti repülés
  • alacsony árak
  • finom ételek
  • nincs turista tömeg
  • nem akarnak mindenhol becsapni
  • nincs túlszabályozva a siklóernyőzés
  • itt a siklóernyős látványosság, nem pedig probléma
  • napfény, tenger, kék ég (némi felhővel)
  • raki

Folytatás

« Régebbi cikkek

© 2023 Sirius Repülő Klub

A sablont készítette Anders NorenFel! ↑