Csak jó idő esetén!

Ez a túra teljesen új lesz a kínálatunkban. Leginkább azért, mert csak jó idő esetén fogjuk elindítani, illetve több helyszínen is fogunk repülni, úgy, hogy közben mindig máshol alszunk.
A túrán való részvétel feltétele, legalább B-vizsga.
A túra létszáma:
min: 6 – max: 12 fő!
Pontosabban:
Ez a túra egy vezetett távrepülés lesz, követőbusszal, ami esetlegesen begyűjti majd azokat a pilótákat, akik nem tudták megrepülni a napi feladatot. A szállás alapjában véve kempingben lesz (sátrakat, cuccokat a buszok hozzák), de egyénileg lehetőség van normál szállást is igénybe venni.
Első repülési napunk Tolminban indul egy délutáni bemelegítő repüléssel.
Második napon elindulunk csapatban és átrepülünk Medunoba, ahol is a következő éjszakát fogjuk tölteni.
Ezt követően (mivel hétvége lesz és ilyenkor lehet) átrepülünk Avianoba, majd onnan tovább Feltre, majd Bassano. Éjszaki valahol a környékben, campingben, vagy vendégházban.
Harmadik napon megindulunk visszafelé és megpróbálunk a lehető legmesszebb visszarepülni Szlovénia irányába.
Negyedik napon hazautazás, úgy, hogy még a pünkösdi tömeg előtt, délután hazaérjünk.
A túra ára tartalmazza:
- ki és hazautazást kisbuszokban (6 – 6 fő)
- szállást kempingben
- felszállítást a starthelyre
- távrepülés során buszos követést, begyűjtést
- helybeni utazásokat esetlegesen étterembe, vagy bevásárolni
- távrepülés oktatás, csoportos távrepülés vezetést
- szervezést
A túra ára: 395 EUR
Bővebb infó
info@sirius-se.hu
+36 30 911 8275


