Egy varázslatos utazás, a Karib térség egyik szigetére, Kubába.
2004-ben, amikor ott jártam két dolgot megállapítottam, ami semmiképpen nem fenyegeti a kubaiakat: az egyik a szívinfarktus, a másik a fagyhalál.
Nem tűnt úgy, hogy bármin is idegeskednének. A kellemes délutáni melegben, a teraszokon ringanak a hintaszékek, muzsikálva nyikorog alattuk a fapadló, kubai szivar illata száll a levegőben, s a latinos hangulatot az egyik teraszon, „Sokol rádió minőségben”, felcsendülő Buena Vista dallam teszi teljessé. Az utakon az 50-es, 60-as évek amerikai autói vegyülnek a modernebb autókkal, az „ezerkettes” Zsiguli pedig napi közlekedési eszköz. Találkozhatunk Ikarus busszal, amit egy kamion nyerges vontatója húz, de van itt még itt működő Verhovina is!
Gyönyörű tájak, minden irányban startolható hatalmas füves starthelyek, nagy leszállók. A sziget kb. 10-15km széles és kb. 60km hosszú, így távrepülés közben mindkét irányban láthatod az óceánt. A felhőalapok, általában 1200-1500 méteresek és kellemes 2-4 m/s liftek a jellemzők. A siklóernyős szabályozás itt azt is lehetővé teszi, hogy reptértől 5 km-re, a főváros kikötőjében, a kávézókat lejtőzd. Ez utóbbi lehetőség természetesen csak gyakorlott pilótáknak szól.
Minden évben augusztus végén rendezi meg a helyi siklóernyős klub a szokásos ernyős buliját, ahová több országból érkeznek pilóták és minket is szeretettel várnak. A 4 napos rendezvényen a repülés mellet, sok egyéb izgalmas program is lesz.
A szigeten rengeteg a látnivaló: hangulatos kis falvak, kiránduló helyek, gejzírek, hideg, meleg vizes tavak és hát persze mindenhol tengerpart.